Az angol telivér fajtájú lovak a 900-3000 méter közötti távon a világ leggyorsabb versenylovai. Bár közülük még a gyenge képességűek is gyorsabbak más lófajták egyedeinél, az angol telivér lófajtán belül az egyes lovak futóteljesítménye további, jelentős különbségeket mutat. A képességbeli különbségek számos okra vezethetők vissza, melyek közül néhányat itt, az egyesületünk honlapján szeretnék egy cikksorozat keretében a tisztelt olvasóink elé tárni.
A versenylovak teljesítményét az örökletesen meghatározott adottságok és a környezeti tényezők egyaránt befolyásolják. Tekintettel arra, hogy egyesületünk az angol telivér lófajta államilag elismert fajtafenntartó szervezete, ezért első sorban a tenyésztés eszközeivel befolyásolható tulajdonságok ismertetésére térek ki, de a későbbiekben, a komplex látásmód kialakítása érdekében, az egyéb tényezők elemzésével is foglalkozni fogok.
Dr. Németh Csaba, MGVTE ügyvezető, c. egyetemi docens
A lóversenyen a nyeréshez számos előfeltétel egyidejű teljesülése szükséges, melyek közül ebben a rövid összefoglaló írásban a lovak sikeres versenyzéséhez szükséges alkati tulajdonságok hatását mutatom be.
Az angol telivér lovak a klasszikus versenyeiket 900-3200 méteres távon futják. Első ránézésre azt is gondolhatnánk, hogy ezeken a távokon bármelyik versenyló eredményes lehet, hiszen akár 900 métert, akár 3200 métert bármelyik versenyló könnyen le tud galoppozni. Ha azonban a különböző távú versenyek nemzetközi klasszisú nyerőit alaposabban megszemléljük, azt láthatjuk, hogy alapvető küllemi különbségek vannak közöttük. A rövid távú versenyek nyerői annyira különböznek a hosszú távú versenyekben sikeresektől, mintha nem is egy lófajtához tartoznának. Tovább árnyalja a képet, ha a két szélsőség közötti középtávú lovakat is megvizsgáljuk. Fel fog tűnni, hogy további két ló típus is elkülöníthetővé válik. Megállapítható, hogy a rövid-, közép- és hosszú távú versenyek megnyerésére irányuló tenyésztési szelekció az angol telivér fajtán belül, alapvetően eltérő ló típusokat hozott létre. A versenyzésre, illetve a tenyésztésre történő kiválasztáskor, továbbá a tenyészegyedek párosításakor célszerű ezekre az alkati különbségekre tekintettel lenni.
A továbbiakban 4 világviszonylatban sikeres ló példáján bemutatom a két szélsőséges versenyló típust, illetve a további két átmeneti kategóriát. Érdemes elgondolkozni azon, hogy ezek a lovak a maguk kategóriájában a világ élvonalába tartoznak, de ha más versenytávon futtatták volna őket, akkor akár tehetségtelen minősítéssel fejezték volna be a versenykarrierüket.
A sikeres sprinternek nagyon nagy erővel kell előre löknie magát a talajról és kevés időt szabad a levegőben lebegve töltenie. A vágtaugrások hosszát a hátulsó lábak erőteljes elrugaszkodásával nyújtja és nem az elülső lábak hosszan előrenyújtásával. A teste elülső részét nem emeli fel a hátulsó lábaival, amikor elrugaszkodik a talajról, hanem a talaj közelében marad. Erős downhill akciójú a mozgása.
Nézzük Pivotal példáján a rövid távú versenyló alkati sajátosságait, mert ő csak 1000-1200 méteres távokon versenyzett eredményesen.
Pivotal a ma élő mének közül a tenyészhatása alapján az egyik legeredményesebb. Több mint 100 stakes szintű versenyt nyerő ivadéka van. Ezen belül több mint 26 Gr.1 nyerő.
Ha nem tudnánk, hogy egy rövid távú versenylovat bírálunk és sportló tenyésztő szemével néznénk, akkor akár selejt lónak is tekinthetnénk Pivotalt. Ennek a lónak minden alkati tulajdonsága a talajhoz közeli gyors mozgásra specializálódott.
Összességében egy erős lovat látunk. A hátulja feltűnően erős, nagyméretű. A széles, hosszú medencén hatalmas izmok tapadnak, amelyek nagy erővel képesek mozgatni a hosszú combcsontot és a gömbölyűre izmolt alcombot, mely rövid szárban folytatódik. A hosszú combcsont következtében a térd előrébb kerül. A térd és a csánk alacsonyan helyeződik. Ezek a csontarányok lehetővé teszik, hogy a hátulsó végtag csontjai erőteljes emelőkarokként működjenek, de jelentős erő is kell a megmozgatásukhoz. Ez a farmotor hatalmas erővel lökheti előre a lovat, de a működtetése is jelentős energiatöbbletet igényel.
Az elülső lábak kapcsolódási módja a ló törzsével, minden részletében a zárt, rövid, erőteljes mozdulatot szolgálja. A lapocka meredek szögelésű és rövid, a vállízület nyitott szögelésű, ami kis teret enged a további nyitásra, az elülső láb előre nyújtására. A lapocka izmokba ágyazva tapad a törzshöz, ezért a mozgás közbeni dőlésével lehetősége van a mozgás szabadságán némileg javítani.
A rövid, meredek lapocka következtében a vállbúb magasra kerül és a felkar is felálló helyzetű. A mar a meredek lapocka fölött helyezkedik el ezért a test elejére kerül, az elülső lábak fölé. Oldalról nézve így a ló eleje lényegesen keskenyebb a farához képest.
Bár a lapocka nem dőlt, és így kevesebb a hely az izmoknak, de az elülső lábat mozgató izomtömeg ennek ellenére jelentős. Az alkar hengeresen izmolt és hosszú, a szár és a csüd rövid, ezért a lábtő alacsonyan helyeződik. A csüd szögelése kedvező esetben azonos a lapockáéval, ami kiegyensúlyozottá teszi a lábszerkezetet, de mivel a lapocka meredek, a csüd szögelése is meredek. A meredek csüd és lapocka a mozgást merevebbé, a lábat sérülékenyebbé teszi. Ez a gyors, rövid, erőteljes mozdulat ára. Összességében a lábak rövidnek tűnnek.
A mellkas mély, a szügy széles és erőteljes. A meredek lapockával kezdődő törzshöz alacsonyan illesztett rövid nyak kapcsolódik. A fejét alacsonyan hordja. A súlypontot ez az elrendezés elöl tartja, ezzel a fart felszabadítja. A rövid, alacsony nyakban futó fej-nyak-karizom a vállat laposan, gyorsan húzza előre. Ha magasabb lenne a nyak, akkor a váll felfele húzásával magasabbra emelné az elülső láb mozdulatát, ha hosszabb lenne a nyak, akkor lassítaná az előre rántást, korlátozva a ló sebességét.
A csontozat általánosságban széles, így a fej alakulására is ez a jellemző. A fej rövid, a homlok széles, az állkapocs széles, az orrlyukak nagyok.
A sprinter ló látványosan hosszú törzsű, rövid nyakkal. Ezek a testarányok biztosítják gyors futás közben a megfelelő egyensúlyi állapotot. Ha hosszabb lenne a nyak, már túl távol kerülne a fej a fartól, lehúzva az elejét és az elülső lábak is lassulnának. Ha rövidebb lenne a törzs, akkor elöl könnyűvé válna a ló és az elülső lábak túl sokáig lennének a levegőben. A túlzott uphill akció lassítja a sebességet.
A sprinter ló súlypontja az eleje felé tolódik. A farbúb magasabb a marnál ezért túlnőttnek nevezzük.
Az izomzat főként rövid, hasas, terjedelmes, gyors összehúzódású izmokból áll.
Az újabb kutatási eredmények szerint (Equinome LTD) 300 évvel ezelőtt egy angol kanca új génnel gazdagította az angol versenyló tenyésztés genetikai bázisát. Ezt az új gént az izolálói „speed-génnek” nevezték el. Egy összehasonlító vizsgálatban kimutatták, hogy napjainkban a rövid távú, stakes minősítésű versenyek nyerőiben megtalálható a speed-gén és a nyerők többsége nem csak egyik szülejétől, hanem az apjától és az anyjától egyaránt örökölte azt.
Mint ismeretes, az angol telivér tenyésztés kezdeti évszázadaiban a versenyeket hosszú távon rendezték. A versenyló alkatának és izomzatának elsősorban állóképesnek kellett lennie. Ebben a korszakban a lassúbb, állóképes arab lovak még fejleszteni tudták az angol versenylovak képességét. Az 1700-as évek második felében azonban jelentős fejlődés mutatkozott a gyorsaság területén. A korábban érő, gyorsabb versenylovak lehetővé tették, hogy 1773-tól a kétévesek számára is rendezzenek versenyeket. Az ebben a korszakban importált arab mének ivadékai már nem voltak versenyképesek az angol eredetűekkel.
Új tulajdonság tűnt fel tehát az 1700-as években és terjedt el a versenyló-tenyésztésben, az extra gyorsaság. Mai tudásunk szerint egy kanca hozta be a gyorsaság génjét, és az a rokontenyésztés révén viszonylag gyorsan elterjedt a kialakulóban lévő angol telivér fajtában, magasan más fajták fölé emelve az angol telivér versenyló futóteljesítményét.
A hosszú távú versenyekre való több évszázados szelekció eredményeként kialakult 2400-3200 méteres versenytávon eredményes versenyló kitenyésztése is sikeres volt, és mind a mai napig is az, de megjelent mellette a még gyorsabb rövidtávú versenyló is, a sprinter.
Optimal MSTN genotype for racing distance.
Distribution of C/C (blue), C/T (red) and T/T (green) genotypes
among n=179 Group and Listed race winning Thoroughbreds. Equinome Ltd
A grafikon a versenytáv és a speed-gén előfordulási arányának összefüggését demonstrálja stakes nyerők esetében. Azt láthatjuk, hogy például az 5 furlong (1 furlong=200m) távon rendezett versenyek nyerői 75%-a apától, anyától egyaránt örökölte a speed-gént (kék oszlop), viszont 25%-uk csak az egyik szülőtől (lila oszlop). A versenytáv növekedésével a speed-gén által biztosított előny egyre csökken, ezért a hosszú távú versenyekben egyre eredményesebbek azok a versenylovak, amelyek nem örökölték a speed-gént (zöld oszlop). A közép távon eredményes lovak általában csak egyik szülőjüktől örökölték a speed-gént (lila oszlop).
A „speed-gén” elnevezést a közérthetőség miatt ragasztották az izolálói erre a génre, de valójában ez a gén nem a közvetlen hatásával növeli a ló sebességét. Ez a gén egy myostatin nevű fehérje felépítési folyamatában vesz részt, a myostatin pedig leegyszerűsítve a izmok méretének alakulását szabályozza. Az angol telivér lófajtában megjelent új típusú myostatin (az ábrán „C”-vel jelölve) kevésbé gátolja az izmok növekedését, mint a régi myostatin típusok (az ábrán „T”-vel jelölve). A kisebb gátló hatás eredményeként nagyobb izomtömeg épülhet fel a lovon, nagyobb erőt biztosítva a talajról való elrugaszkodáshoz, ezzel a gyorsuláshoz. A nagyobb izomtömeg a rövid ideig tartó, gyors mozgást segíti, de hosszabb távon már inkább hátrányt jelent.
A myostatinnak a csontozat alakulására is van hatása. A speed-gén jelenlétében egyes csontok a kifejlődésük során hamarabb fejezik be a hosszirányú növekedésüket, ezért inkább rövidebbek és szélesebbek lesznek. Kialakítja a fentiekben ismertetett sprinter alkatot. A sprinter „fejre esett” egyensúlyi állapota csak a rövid távú versenyekben biztosít fölényt számára az elülső lábaikkal fölfele galoppozó lovakkal szemben.
Csikó korban a sprinterekre a koraérés a jellemző. Felismerhetőek a nagy medence és combcsontról, melyet terjedelmes izmok fednek, az alkar és alcomb jól izmolt, a csánk alacsonyan helyeződik, rövidek a szárak és rövid a lábak egésze. A fiatal csikók esetében a lapocka állása még nem bírálható el, de a koruk előrehaladtával a lapocka alakulása is elbírálhatóvá válik. Kialakul a rövid, meredek lapocka és a mar előreillesztett helyzete is jelzi a sprinter alkatot.
Meg kell jegyeznem, hogy a hibásan, hiányosan takarmányozott csikók esetében, a növekedés korai leállása miatt, szintén „fejre esett” alkatú ló alakulhat ki, de ne keverjük össze a két folyamatot.
A fizika törvényei meghatározzák a gyorsuláshoz optimális alkatot.
A stayer alkata szinte pontos ellentéte a sprinterének, mert a hosszabb táv megtétele más típusú mozgást igényel, más élettani körülmények között.
A sikeres stayernek a verseny jelentős részében azzal az intenzitással kell futnia, ami még éppen nem teremt oxigénadósságot az izmaiban. A galoppja nem olyan intenzitású, mint a sprinteré. Az alkatának energiatakarékosnak kell lennie. A stayer könnyűléptű, a lábait nem üti nagy erővel a talajra. A lábai hosszan, gyorsan mozognak a levegőben. A vágtaugrásait a lábai kinyújtásával nyújtja, ehhez a teste elejét minden vágtaugrásnál megemeli. Könnyű uphill akció jellemzi a mozgását.
A végsebessége a sprinterhez képest redukált. A sebességhiány olyan mértékű is lehet, hogy a túlságosan távbíró típusú lovak alkalmatlanná válhatnak a versenyzésre.
Nézzük Orfevre példáján a hosszú távú versenyló alkati sajátosságait.
Orfevre (JPN) 1600-3000 méteren nyerő
Össznyeremény: 12.300.000 Font
Összességében egy hosszabb lábú, könnyebb típusú lovat látunk. A fara, a motorja egészen más alkatú, mint a sprinteré, arányaiban lényegesen kisebb. Ez egy kisebb erejű, de nagyobb energiahatékonyságú farszerkezet. A medence keskenyebb, rövidebb, a comb és alcomb is rövidebb, viszont a szár hosszabb. A csontok szögelése hasonló a sprinteréhez és a térd is előre helyeződik. A hátra helyezett térd nem kívánatos. Ezekkel a csontarányokkal a hátulsó lábak kisebb erőfeszítéssel mozgathatóak. A far alakja lapos, az izmai szikárak. A térd és a csánk magasabbra került.
A stayer eleje feltűnően erősebb a sprinterénél. Az elülső láb használati módja teljesen eltérő a két versenyló típusban. A stayer minden vágtaugrás elrugaszkodásakor emeli az elejét és hosszan előre nyújtja a lábait. Ezt a mozgást segíti a hosszú, dőlt lapocka, a lejjebb helyeződő vállbúb, a kissé fekvő felkar. A láb könnyebb mozgathatóságát segíti a nyurgán izmolt rövidebb alkar, a vékony hosszú szárak, a hosszú, dőlt csüd. A lábtő magasra kerül. A mar hátba nyúló, legmagasabb pontja a heveder hely fölött van. Összességében a lábak hosszúnak, vékonynak tűnnek.
A mellkas sekélyebb, a szügy keskenyebb. A dőlt lapockájú törzshöz magas nyakillesztéssel vékony, hosszú nyak kapcsolódik, ami könnyíti a ló elejét és az elülső lábak mozdulatának irányát is emeli. Ez a lábszerkezet lehetőséget ad a hosszú, laza lépésre és a lapocka szögelésével párhuzamos csüd rugalmasságot biztosít a mozgáshoz. A dőlt lapockához társuló esetlegesen meredek csüd, nem kívánatos.
A csontozat általánosságban keskeny, így a fej alakulására is ez a jellemző. A fej hosszúkás, a homlok és az állkapocs keskenyebb, az orrlyukak kisebbek.
A törzs rövid.
Az izomzat főként megnyúlt, lapos, szikár, lassú összehúzódású izmokból áll.
1-2 éves korban a stayer jellemzője a hosszú láb, a hosszú szárak, a magasan helyeződő csánk, majd később kifejlődik a dőlt lapocka és a hátra illesztett helyeződésű mar.
A sprinter-miler
A közép távú stakes szintű versenyeket nyerni képes lovak alkatilag átmenetet képeznek a sprinter és a stayer között. A speed-gén hatására képesek nagy izomtömeget növeszteni, de alkatuk egyensúlya a hosszabb távú versenyekre is alkalmassá teszi őket. A marjuk egyre magasabbra kerül, ezért, bár az izomzatuk a sprinterére hasonlít a mozgásuk magasabbá válik.
Ha a sprinter alkat dőlt lapockával egészül ki, akkor sprinter-miler-ről beszélünk. Az ilyen lónak, mind az eleje, mind a felső izomzata, mind a fara rendkívül fejlett. A lapocka és a felkarcsont, valamint a medence és a combcsont erőteljes, hatalmas izmok tapadását teszik lehetővé. A gyorsaság mellett ezért egy kis állóképesség is van benne, ami az egy mérföldes távig sikeressé teheti.
A sprinter-miler a típusnak jellemző képviselője Rock of Gibraltar (IRE) melynek testarányait ha összehasonlítjuk a sprinter alkatú Pivotaléval, akkor jól látható különbségeket észlelhetünk.
Ha megmarad a sprinter erőteljes fara, de a lapocka táj is kifejlődik és a dőlt lapocka könnyed elülső láb előre vitelt eredményez, akkor az erőteljes izomzatú középtávú ló képessé válhat az erejét jól beosztva 1600-2000 méteres távokon a finishben nagy sebességgel nyerni, sőt a lassú lefutású hosszabb távú klasszikus versenyekben is leverheti a rosszul taktikázó stayereket. Ezt a típust So You Think (NZ) képével szemléltetem.
Az angol telivér a speed-gén nélkül is a leggyorsabb lófajta. A sikeres versenyzéshez rengeteg öröklött és a környezet által biztosított feltételnek egyidejűen kell rendelkezésre állnia. Ebben a feltételrendszerben a speed-gén által adott nagyobb tömegű izomzat és speciális alkat csak egy plusz tulajdonság, amely javítja a győzelem esélyeit, de önmagában még nem teremt versenylovat.
Az előzményekben leírtakból látható, hogy a sprinter alkatot könnyű kiválasztani a többi versenyló közül és a rövid távon elért lefutási idő is megfelelő támpontul szolgál. A speed-gén jelenléte a hatásában megnyilvánul, nem marad rejtve. A kérdés csak az, hogy az adott tenyészállat a speed-gént csak az egyik, vagy mindkét szülőjétől örökölte. Ha csak az egyik szülőtől kapott speed-gént, akkor az utódainak 50%-ában várhatunk a sprinter alkat megjelenésére, de ha mindkét szülőtől örökölte a speed-gént, akkor minden ivadéka hordozni fogja ezt a tulajdonságcsoportot. A sprinter alkatra tehát viszonylag könnyű tenyészteni. Azok az egyedek, amelyek duplán hordozzák a speed-gént, hajlamosak lesznek a nagy izomzat kifejlesztésére. Bár önmagában a nagyobb izomzat nem eredményezi azt, hogy ezek a lovak jó versenylovak is lesznek, de jó alapot teremt hozzá. Rövid távú versenyt a stakes szintű versenykategóriákban ma már csak speed-gént hordozó ló tud nyerni. A sprinter ideális versenytávja 1200 méter alatt van.
Az igazi stayert is könnyű azonosítani a külleme és versenyeredményei alapján. A stayerek egymás közötti tenyésztése azonban már nem feltétlenül ad nyerő ivadékokat. Míg a speed-gén egy új gén az angol telivér lófajtában, addig az ősi távbíró izomzatot kialakító párjának 11 változatát mutatták ki az angol telivérből. A stayeren kívülről nem láthatjuk, hogy milyen kombinációban hordozza az izomnövekedést korlátozó génpárt. Két stayer utóda esetleg már annyira lassúnak születik, hogy versenyló sem lesz belőle. A stayer akkor tud versenyt nyerni, ha a jól átfutott hosszú távú versenyen a nagy alaptempó miatt a speed-gént hordozó középtávú alkatú ellenfelek a verseny középső szakaszában már átlépik az anaerob küszöböt és az izmaikban felhalmozódó tejsav miatt elmerevednek. Napjainkban a stayertől a 2400 méter fölötti távokon várhatunk el eredményességet. Az állóképes adottságú ló versenyképességét csak hosszú, jól megtervezett edzésmunkával lehet felépíteni. Az ilyen ló a redukált végsebessége miatt nem hagyhatja a nyerő pozíció megszerzését a verseny utolsó pillanataira. Kellően felkészítettnek kell lennie, hogy akár végig az élen haladva szétszórja a mezőnyt és leszakítsa magáról a nagyobb végsebességű ellenfeleket. Alkata és izomzata lehetővé teszi, hogy erre a teljesítményre felkészítsék. A klasszikus versenyeket ilyen nagy fölénnyel nyerő lovak azután a tenyésztésben csalódást okozhatnak azoknak a tenyésztőknek, akik gyors ivadékokat várnak tőlük. Az európai csúcsmének állományát szemlélve azt tapasztalom, hogy klasszikus stayer mén csak elvétve akad közöttük.
Az 1300-2200 méter közötti versenytávokat a stakes szintű versenyeken, egyre inkább a közép távú versenylovak két típusa uralja. A speed-gén megtalálható bennük, de csak az egyik szülőtől örökölték. Alkatuk átmenetet képez a sprinter és a stayer között. Ivadékaik 50%-a várhatóan nem fogja örökölni a speed-gént, ezért közöttük a kiemelkedő képességűek mellett a kevésbé tehetségesek is természetszerűen megtalálhatók lesznek. Kihasználva a végsebességét, a versenytaktikától függően a sprinter-miler a rövid távokon, a távbíró alkatú középtávú versenyló a klasszikus távokon is nyerő lehet.
Végső soron a versenyek díjazása dönti el, hogy az angol telivér melyik típusát érdemes tenyészteni. Ha a versenynaptárban nem szerepelnek akár rövid, akár hosszú távú, nagy díjazású versenyek, akkor az a tenyészirány el fog halni. Az angol telivér versenyló tenyésztés irányát kezdetben a hosszú távú versenyek támasztotta igény határozta meg. Napjainkra inkább a versenytávok rövidülése, a gyors finishre való képesség igénye válik meghatározóvá, miközben a velünk élő tradíciók a klasszikus hosszú távú versenyek nyerőit dicsőítik.
Az angol telivér lófajtát a versenytávokhoz szigorúan alkalmazkodó szelekció két egymástól mind élettanilag, mind alkatilag elkülönülő típusra bontotta (sprinter – stayer), melyek között átmenetet képez egy keresztezett állománycsoport (középtávú versenylovak), amely már önmagán belül is további két csoportra bomlik. Céltudatosabbá teheti a tenyésztő munkánkat, ha ezeket a folyamatokat szem előtt tartjuk.
Az élettani összefüggések a tenyésztett lófajták kereteitől függetlenül érvényesülnek. Ha különböző versenytávokon az élettani határ szintjén versenyeztetünk lovakat és az eredményeik alapján tenyésztjük tovább őket, akkor az egyes versenytávoknak megfelelő optimális alkatú lovakat (lófajtát) hozunk létre.
Egy bizonyos versenytáv gyors leküzdésére alkalmazott szigorú szelekció az adott távon sikeres teljesítőképességre optimalizálja a ló egész szervezetét.
Az alkat és a versenyteljesítmény között a fentiekben vázolt kapcsolat csak a jól felkészített és lovagolt lovak esetében válik nyilvánvalóvá. Például egy jól terenírozott és megfelelő taktikával lovagolt stayer a verseny biztos nyerője lehet, de kemény edzésmunka nélkül, a mezőnyben megbújva, csak egy esélytelen lassú ló képét mutatja.